Tóth Gabi teljes nevén Tóth Gabriella 1988. január 17.-én Tapolcán született.
Fontosabb évszámok:
2004 őszén indult a Megasztár második szériájában, ahol a harmadik helyezést szerezte meg, s egyben ő volt a legjobb helyezést elért női előadó.
Elnyerte a „2005 legjobb női hangja” címet.
2005-ben megjelenik Fekete virág című debütáló albuma, melyről két videoklip készül, a Fekete virág és a Vágyom rád című dalokból.
2006-ban lemezbemutató koncert a Művészetek Palotájában
2007-ben megjelenik a Szívemet adnám című kislemeze, amelyhez videoklip is készült.
2008-ban a Tiszta Fejjel Projekt egyik kampányarca lett Tóth Gabi. Még ez év tavaszán leforgatják az Érte megérte című dalhoz a videoklipet. A dal szerzője Kasza Tibor.
2009-ben elkészül legújabb klipje a Salalla című dalhoz.
2010-ben megjelenik a második stúdióalbuma Elég volt! címmel. Ebben az évben a magyar X-Faktor egyik sztárfellépője, illetve a Való Világ 4 főcímdalának az énekesnője volt.
2012-ben elindult A Dal című műsorban Tóth Gabi egészen a döntőig jutott a Nem kell végszó című dalával.
2013-ban az X-Faktor egyetlen egy női mentora Geszti Péter, Szikora Róbert és Alföldi Róbert mellett.
Elismerések és díjak:
- 2005 - Miniszteri Elismerő Oklevél
- 2006 -Fonogram-díj - Az év hazai felfedezettje (jelölés)
- 2008 - VIVA Comet- Legjobb videoklip (Stáb-Élünk, ahogy bárki) (jelölés)
- 2009 - Fonogram-díj - Az év hazai dala (Szívemet adnám) (jelölés)
- 2009 - Glamour Women of The Year- Az év énekesnője (jelölés)
- 2009 - VIVA Comet- Legjobb női előadó (jelölés)
- 2009 - BRAVO OTTO - A legjobb magyar női előadó (jelölés)
- 2009 - BRAVO OTTO - Cool Tv Különdíj (díjazott)
- 2010 - Glamour Women of the Year - Az év énekesnője (jelölés)
- 2010 - BRAVO OTTO - Az év magyar női előadója (díjazott)
- 2010 - BRAVO OTTO - Az év magyar videoklipje (Mi a szívemen, a számon) (jelölés)
- 2011- Glamour Women of The Year - Az év énekesnője (díjazott)
- 2011- BRAVO OTTO -Az év magyar női előadója (jelölés)
- 2011- BRAVO OTTO -Az év magyar videoklipje (Elég volt!) (jelölés)
- 2011. VIVA Comet - Legjobb női előadó (jelölés)
- 2011 - VIVA Comet -Legjobb videoklip (Elég volt!) (díjazott)
- 2012 - Story Ötcsillag-díj - Az év legjobb énekese (díjazott)
- 2012 - BRAVO OTTO - Az év legjobb női előadója (díjazott)
- 2012 - VIVA Comet- Legjobb női előadó (díjazott)
- 2013 - BRAVO OTTO - Az év magyar női előadója (jelölés)
- 2014 - BRAVO OTTO - Az év magyar női előadója (jelölés)
- 2014 - VIVA Comet - Legjobb női előadó (jelölés)